Hírek Általános tudnivalók
2010.04.02. - Itt a nyuszi, hétfőre esőt mondanak, gondoltam ha valaki olvasgatni akar, annak legyen mit, így felrakok hét cikket, amit a fórum lakók már láttak korábban, de a nyílt részre még nem került ki ? - A lomtáram feltúrásakor találtam egy tesztet, amit még régen mentettem le. Aztán körbe néztem még, hogy van-e párja, mert ugye közismert tétel, hogy egy teszt, nem teszt. (Ez sörre is igaz, a másodiknak egészen más íze van, mint az ötödiknek) Szóval találtam még párat, ezeket csokorba szedtem. Angol nyelvűek, nem fordítottam belőlük le részeket, inkább az ábrákra és a szemléletre hívnám fel a figyelmet velük. Ki lehet olvasni belőlük, hogy milyen szempontok alapján minősítették a Mondinkat, mihez képest mondták róla, hogy jobb. Érdemes elidőzni a tesztek között, kinek mennyi ideje van rá. A kis képekre kattintva jön be külön oldalon a választott leírás rész. Azért alkalmaztam ezt a megoldást, hogy könnyebb legyen összehasonlítani a különböző táblázatokat. A Mondeo alatt találod meg. - A billentyűk alá is felkerült két cikk, az egyik TáDé tollából a Klíma működéséről szól dióhéjban. Fontos gondolatok a működésről, a karbantartásról és segítség a hibabehatároláshoz. Tudom most nem időszerű egy kis fenyőfa szállítós cikk, de hát a tavaszi kerti munkák során is felkerül sok minden a tetőcsomagtartóra. Gondoljunk csak bele, hogy a fenyőfa helyett mondjuk egy fűnyírót tennénk fel a tesztbe, akkor mi lenne az eredmény. Ez egy ritka látványos teszt. Három kép alatt videó is található, amelyikek felett az egérmutató átvált, ott érdemes kattingatni. - A szerelgetések témája is bővült. TáDénak és segítőinek hála, anno volt egy kis izzítógyertya teszt, amit megörökítettek videóként. Ez még a néma film idejét idézi, így nem volt hangja. No de nem is szaporítanám a szót, meg kell nézni a cikket, található még egy video is. Egy kis tavaszi elfoglaltságra való buzdítás. Ha valaki megunja a téli ablakmosó bűzét tovább beszívni és tiszta vizet akar a pohárba, jobban mondva a tartályba tenni, akkor annak érdemes elolvasni TáDé írását. Tart még a fiók söpörgetésem, így megint befejeztem egy régi cikk kezdeményt. Peti írása az automatikus hangerő szabályozásról, jobban mondva a sebességfüggő hangerő emelésről szól. A rendrakás során befejeztem a cikket, amit még régen Nasa írt. A folytatása maradt el anno, a rádió LED-esítés kimarad. A műszerfal LED-esítésről szól ez a cikk. 2010.02.15. - Remélhetően az új videós részt már többen megtalálták. Ha elkerülte a figyelmet, akkor a fő oldalt kell legörgetni és a kamera alatt van a tovább lépés lehetősége. Ha valaki talál olyan videót, aminek a főszereplője MK1 vagy MK2, akkor kérem küldje el a videó linkjét. - Még karácsonyi ajándékozási ötlet merítési célzattal felraktam két kis gyűjteményt a fórumlakóknak, ami az egyik német klub találkozóiról, jobban mondva a Mondeoikról válogattam össze. Tuning ötletek MK1 és MK2 Mondeosoknak címmel találhatod meg a Mondeo rész alatt a fő oldalon. - A szerelgetések részben is történt frissítés. Így a tél derekán aktuális kérdés a ülés fűtés üzemkészsége, ezzel kapcsolatosan készített egy folyamatábrát RLaca, amit a Mk2 ülésfűtés hibabehatárolása cím alatt megtalálhatsz. Télen a dízelesekben az indítási nehézségek kapcsán mindig felvetődik a módosítás ötlete vagy igénye, hátha akkor jobb lenne alapon. Joy megosztja velünk a tapasztalatát, amit a Bosch adagoló tuning kapcsán szerzett. Múltkor fiók rendezés kapcsán előkerült pár kép, meleg szobában leírtam mellé egy kis körítést amit a Hátsó kutyacsont a kombiban címmel találhatsz meg. Már hiányzott a szerelgetés és egyik kollegához elmentem egy kis szerelgetésre. Tanulságos volt, sajnos a hiba elhárításra nem került sor, de azért kerekedett belőle egy cikkecske a Toronyszilent hiba felismeréséről. - A billentyű alatt is találsz új írást, egy nem mindennapi témával, ügyesebbek számára videóval bővítve ? Gépjárműtűz tesztelése címmel volt egy jó kis műsor az egyik ismeretterjesztő csatornán, aminek a főszereplői és elszenvedői Mondeok voltak. Egy rejtélyes zárhiba borzolja ilyenkor télen a Mondisok kedélyét. Megoldás ugyan nincs még rá, de 2007-ben NZsolt végzett már némi úttörő munkát, hátha ez a pár kép és gondolat valakit a megoldáshoz segít. Ezt az írást is megtaláljátok a billentyű alatt. 2009.11.01. - A humor részbe beraktam a Tanuló Mondikról pár képet. - Az ötletes részbe egy Minibár tuning került bele. - A Mondeo specifikus részbe a PATS kódok értelmezéséről került fel egy összeállítás Tádé jóvoltából. - A billentyű alá felraktam egy írást a szinterezésről, jobban mondva nem az eljárásról, hanem a felni felújításom történetéről. Valamint a tető box tartóvasáról írt pár sorom is felkerült ide. Tádé összegyűjtötte, hogy milyen folyadékok kellenek a Mondiba, erről is találsz egy írást. 2009.10.18. További frissítési akció! - A humor részt átalakítottam kicsit, bővítettem a szórakozás kikapcsolódás felé. Feltettem némi játékot, Kresz táblás jelmagyarázatot és némi modell képeket. - Az ötletes részbe bekerült egy kis szösszenet az emelő tekerőjének tuningjáról. Egy új ötlet a víztelenítés környezetbarát megoldására AndrásM tollából és a magasság állítós lámpa motor rejtelméről írt Peti. - A billentyű alá felkerült két régi cikkem a téli indítás nehézségeinek elkerülésének lehetőségeiről és egy kis hangfal építési ötlet kombisoknak. 2009.10.09. Pár témát felraktam, javítottam. - A Humor részbe felkerült egy régi írásom, egy képzeletbeli telefon beszélgetés formájában, valamint egy Abszolút Ghia képsorozat, hát ezt csak erős gyomorral rendelkező Mondeosoknak ajánlom. - Az ötlet sarok bővült a kerékőr csavar és a kerék leszedésének témájával, valamint SzGabesz jóvoltából a kulcsokról is tájékozódhatunk. Valamint egy kis elgondolkoztató figyelmeztető jelre hívom fel a figyelmet. - A billentyű alá felkerült egy másik fórumra még évekkel ezelőtt írt szösszenetem, hátha vásárolna valaki Mondeot és ez segít neki a döntésben. 2009.10.01. Eltelt több, mint két év. Úgy gondoltam, hogy a Mondeo témája már kellően feldolgozott, de azért jöttek az igények innét-onnét. Honnét is? Meglepődtem múltkor, amikor belenéztem a látogatottsági logba, minden földrészről volt látogatóm. Ezek nem keresők, mert lehetett látni, hogy mit néztek meg, mennyit töltöttek le, stb. Látványos, hogy az oldal nyelvi akadályokat is átlépett. Japán, délafrikai, iráni, brazil, újzélandi érdeklődők a hagyományosnak mondott európai és amerikai látogatók mellett azt mutatja, hogy arra is van egy-egy eltévedt Mondeo. - Feltettem egy prospektust az MK1-ről, RLaca jóvoltából a Mondeo rész alá. - Toby_as a szomszéd országból küldött egy kis sparkot a műszerfal csinosításról. Tádé pedig megmutatja, hogy az MK2 szemüvegét, hogyan tudjuk otthon tisztára törölni, ez a szerelgetések alatt található. - Jómagam pedig megpróbálom a több szerverről egy helyre való költözés nyomait felszámolni, hogy a halott linkek megszűnjenek. 2007.07.18. Úgy gondoltam, hogy mielőtt elmegyek szabira, hagyok itt egy kis olvasgatni valót. Kezdjük az ötlet sarokkal: - A technika fejlődése megállíthatatlan, így szembesülünk, hogy néha komfortosítanunk kell a Mondinkat. Kakukk navigációjához, valami gyorsan telepíthető és oldható táplálás kiépítése volt a feladat. Sikerült megtalálnia az optimális megoldást. - Meguntam, hogy a praktikusnak tartott összecsukható tároló dobozom sok helyet foglalt el a csomagtérben. Támadt egy ötletem és lett belőle egy rejtett tároló, ami eltávolítható, nincs beépítve, mégis stabil és csurig pakolt csomagtartó esetén is könnyen hozzáférhető. - Klasszikus téma a légzsák visszajelzőjének villogása, hány villanás milyen hibát takar? BPéter feldolgozásából megtudhatod ezt is. - Tudod, hogy mekkora van neked? Erre mondják, rossz az, aki rosszra gondol ;-) BPéter méréseiből megtudhatod, miért jó kombi tulajnak lenni. A billentyűk alá felraktam pár írásomat: - Kalandom az "üzemanyagpumpával" - hát tanulságos lehet dízeles kollegáknak, leírtam mások okulására az esetemet. - Overland Challenge - with Mondeo cím alatt elárulom a nagy titkot, hogy a Csalagút alatt először egy MK I-es Mondeo jött át 1993, december 27.-én, még a hivatalos megnyitás előtt, aki tudja olvassa el az eredeti cikket is. - Takarítás közben találtam egy szöszenetet a trafipaxokról, gondoltam itt a nyár, sokan kerék alá veszik a világot, nehogy pórul járjanak mert ilyet még nem láttak. 2007.05.30. Az ötletsarokba felkerült pár cikk. - Szétszedtem pár kazettát, hogy mi van azokban a kazettákban, amivel a CD/mp3 lejátszót tudod csatlakoztatni az autórádiódhoz. - El.Janitól megtudhatod, hogyan könnyítheted meg a lökösöd leszerelését. - Shadow és jómagam tapasztalatai alapján megtudhatod, hogy tudod megpatkolni a világítós napellenződ elektronikáját, ha felmondja a szolgálatot. - Extra utáni vágyunk sohasem apad el, a hátsó ülések fölé is olvasó lámpát szerelhetünk Peti útmutatása alapján, én már megvalósítottam egy Minitalin ezt a tuningot ;-) - A billentyűk alá felkerült egy a klímával kapcsolatos hasznos ismeretek özönét tartalmazó írás Petitől. - A Mondeo alatti rész is bővült egy korabeli szép prospektussal, Bodicsek, Mikee69 és jómagam közreműködésével, az utókor számára. Nem hagynám ki még a jól sikerült Tavaszi Party Tali emlékeztetőjét, a képek magukért beszélnek ;-) 2007.02.13. Szinte hihetetlen, hogy milyen rég nem pakoltam ide semmit ;-( Mondjuk, máshol azért leróttam közösségi munkámat a Mondeo Fanok felé, no de egy kis ezt meg azt kirakok a teljesség igénye nélkül. - Kezdjük talán az Évnyitó Minitalival. Ha egy év ilyen jól indul, akkor attól sok jót várhatunk. Az idő kellemes volt januárhoz képest, a hangulatot meg ítéld meg magad a képek alapján, amiket a Billentyű alatti emlékeztetőben találsz. - Folytassuk András két Szerelgetéssel kapcsolatos írásával. A Fogyasztás csökkentés lehetőségéről szól az egyik, ami kicsit azért a fellegek témája, mert ki nem szeretne spórolni ;-) - A másik téma a fűtőventillátor kellemetlen zajának mérséklése, lecsökkentése, no ez már a földi téma. ;-) - A törések közé felrakok egy taxi Mondeot ért támadás képeit, 100 km/h-val piroson belehajtottak. ;-( - Ég a gyertya ég? No de miért? - címmel olvastatsz egy kis gyertya lélektant - Andrástól. 2004 - 2005 - 2006 HÍREIT ARHÍVÁLTAM !!! Kinek szól? A 2000-es évvégéig gyártott Mondeo tulajdonosoknak próbálok meg segíteni hasznos információk és trükkök összegyűjtésével. Persze sok minden érvényes, illetve adaptálható más autó típusra is, de kérem a más típussal rendelkezőket, hogy keressenek rá a neten a saját típusukra. Biztos találnak rengetek információt. Kimondottan az általam választott, behatárolt típusú tulajdonosokon szeretnék segíteni. Az Ignisre felrakható kerékmérettel és más márkák kérdéseivel nem foglalkoznék szívesen. Természetesen, ha úgy gondolod, hogy csak is tőlem tudod beszerezni az infót, állok rendelkezésedre. Miről szól? Talán már rájöttél ;-))) Motto: Egy újszülöttnek minden vicc új. Tanulj más kárán, ne kövesd el ugyanazokat a hibákat, felesleges kiadásokat. Megjelenítés? Úgy gondolom, hogy 2004-ben az 1024x786-as felbontás már alapnak számít. Ha nem is mindenkinek, de azoknak akiknek telik egy Mondeo-ra, azoknak teljen 1024-re is. Ez már nem technikai korlát, csak felhasználói igény kérdése. A másik megjegyzés az Explorer használatára vonatkozik pl.: Firefox-al nézve ezen az oldalon a két ablak nem egymás mellett van, hanem egymás alatt, más oldalakon például a szöveg "beugrik" a grafikába ;-( Letöltési méret? A honlapon lévő információkat a statikusok közé sorolhatjuk. Magyarán, ha egyszer elolvastál egy cikket, akkor valószínűleg többet nem kattintasz oda. Ha már egyszer idetaláltál és érdekel a téma, akkor kifogod várni azt a plussz pár tíz másodpercet, amíg letölti a géped a fájlt. Szerinted jobb lenne gyorsan kapni értékelhetetlen képeket, mint lassabban az információban és részletekben gazdagabb képeket? Végső érv fiúknak: Bezzeg, amikor a "cicis nénis" képet töltöd le nyál csorgatva, akkor ki tudod várni, hogy mikor megy már lejjebb a megjelenítési sáv. Hibát találtál ? Tisztelj meg azzal, hogy megírod. Így hamar ki tudom javítani, akár programozási, akár ténybeli tévedésemet. Persze sok minden van, ami "vita tárgyát" képezheti. Ha egy adott kérdésben, valamelyik oldalt erősítem, az attól még nincs kőbe vésve. Az akkor éppen rendelkezésemre álló információk alapján teszem. Ötleted van a témában? Írj egy mailt, megrágjuk...... Ha ráharapok, megírjuk közösen mások segítésére. Van valami anyagod, infód? Küld el bátran. Lehet, hogy csak ez a láncszem hiányzik az anyaghoz, ami itt lapul a fiók mélyén már régóta. Ha valamit nem a kellő környezetben vizsgálsz, akkor nem ismerheted fel a benne rejlő lehetőséget. De attól az még értékes lehet más számára. Megjelenés? A honlap tulajdonképpen egyfajta ujj gyakorlat. Van amit, más grafikai módszerrel és programozási technika felhasználásával jobban lehetett volna "eladni". De mivel nem kell eladom semmit, így szabadon garázdálkodhatok a saját kertemben. Természetesen, ma már máshogy csinálnám azt, amit tegnap írtam. De tegnap más volt a célom (persze az időm és a tudásom is). Fórum Nem akartam, de az élet hozta, hogy legyen egy nyugodt, színvonalas hely Mondeosok Baráti Társasága számára, ahol találkozhatnak, eszmét cserélhetnek. Adott a lehetőség, neked csak élni kell vele és persze betartani némi Házi rendet. Ami egy bizonyos értelmi szint felett észrevétlen terhet jelent, míg másoknak komoly gondot okoz. ;-) Ékezetes betűk Sajnos, mindennek ára van. A hosszú Ő, Ű és társait le kell cserélgetnem, mert a megjelenítéskor többnyire meglepetéseket okoznak, és az olvashatóságot rontják. Úgy gondolom, az internetet használók megszokták már sajnos a helyesírási szabályok "szomoru" mellőzését.