Vissza a kezdőlapra !  Szereld magad és a Sufni tuning         Komfort index Mondeo-ba

                           írta:   Fusim                         

A közelmúltban volt szerencsém kipróbálni egy új Ford Focust és nagyon megtetszett az index villogtató kényelmi funkciója – rövid karhúzásra hármat villant az index anélkül, hogy be kéne kapcsolni. Nagyon jó funkció, főleg körforgalomba be-, kihajtáskor vagy autópályán sávváltásnál. Korábban találkoztam ezzel a megoldással más gyártók autóiban, de Fordba még nem. Sokat keresgettem a neten, de használható megoldást nem találtam. A németek a fórumokon AutoBahn blinkerről beszéltek, de konkrét megvalósításra nem találtam használható információt. Már majdnem feladtam a lehetőséget, amikor a Waeco oldalán az újdonságok között megtaláltam a megoldást, melynek neve Magic Touch MT-2000.

 

Mivel egészen új dologról volt szó felvettem a kapcsolatot a Waeco cég magyarországi képviseletével a Transaurus Kft.-vel és ott kezdtem érdeklődni. A kapcsolattartó elmondta, hogy hallottak tudnak a szerkezetről, de még Magyarországra nem adtak el belőle. Igéretet kaptam, hogy bekérnek egy demo változatot és megkapom tesztelésre. Legnagyobb örömömre a kiszemelt példány be is érkezett az elmúlt héten :D megkaptam. Bruttó ára 7344 Ft.

Tanulmányozva az eredeti leírást – a fordítás még nem készült el – a komfortindex mellett felszerelték egy központizár visszajelző indexvillogtató áramkörrel is.

 

 

 

Az alábbi kapcsolási rajzon mivel a Mondeo pozitív indexkapcsolással működik az ábrán megvalósított kapcsoláshoz hasonlóan. Mivel univerzális készülékről van szó beépíthető negatív vezérlésű járművekbe is.

A készlet a következőket tartalmazza:

- Komfortmodul vezérlő, kábelköteg a központizár modulhoz (#1 jelű), kábelköteg az indexmodulhoz (#2 jelű)

- 2db dióda a negatív vezérlésű autókhoz, rögzítő csavarok, alátétek

 

 

 

 

A beépítéshez szükséges szerszámok és egyéb anyagok:

- PH2 -es csavarhúzó

- órás csavarhúzó szett

- forrasztópáka, némi ón

- csípő- és lapos fogó

- 4 db vágás él csatlakozó (autósboltba kapható), később a kötéseket célszerű forrasztani!

- 4 db lemezbolha (autósboltba kapható)

- kisméretű biztosítótű

- szigetelőszalag, kábelkötegelő

- kisméretű, kör keresztmetszetű reszelő

- digitális kéziműszer Ohm és feszültségméréssel vagy ledes próbalámpa.

 

A beépítés házilagosan kivitelezhető, odafigyelve 1 óra alatt. (Jelen leírás nem tér ki a központi zár visszajelző modul bekötésére a működést nem befolyásolja.)

Mielőtt bárki nekifogna! Tisztázni szeretném, hogy nem vállalhatok semmilyen felelősséget a szerelési útmutató esetleges hibájából bekövetkezett kárért. Érdemes lassan, odafigyeléssel tenni, mert elektromos problémákat okozhatunk az autó villamosrendszerében!!! Megkarcolhatjuk, esztétikailag tönkretehetjük az utasteret, egyéb károkat okozhatunk!

Mivel a kormány és a pedálok közelében dolgozunk, ügyeljünk, hogy a beépített alkatrészek vezetékek ne akadályozhassák sem a pedálok, sem a kormány mozgását!

Előkészületek:

Kössük le az akkumulátor testkábelét - ha légzsákosak az ülések várjunk 15 percet, hogy a vezérlőben lévő puffer elveszítse kapacitását. A rádió lopásvédő kódja és az eltárolt állomások törlődnek. Az autó vezérlő computerében tárolt információk elvesznek, melyeket, az akku visszakötését követően újra kell tanítani. Elvesznek az ablakprogramozásra vonatkozó beállítások is.

 

 

 

 

A beépítés menete:

Bontsuk le a vezető oldali lábtér burkolatot, valamint a kormányoszlop alsó- és felső burkolatát.

Állítsuk a kormányt egyenesbe – a bajuszkapcsoló megsérülhet, ha nem ebben az állásba húzzuk le!

Oldjuk az index kapcsolóblokk rögzítését fent, és felfelé emeljük le az egész egységet a vészvillogó kapcsolóval együtt.

Kössük le a kábelcsatlakozást – a retesz elnyomását követően ívesen a csatlakozó kifordítható az aljzatból.

Emeljük ki az index relét. Két vékony csavarhúzó segítségével vegyük le a burkolatot a reléről.

A komfortmodul #2 es kábelkötegének zöld vezetékét forrasszuk be a képen látható 49a érintkező mellé.

Reszeljünk egy U alakú nyílást a relé fedelére kábelkivezetésnek. Pattintsuk fel a fedelet és dugjuk vissza a relét a helyére.

Kössük vissza a kormányoszlop csatlakozóját és toljuk helyére a kapcsolót.

Vezessük el a zöld kábelt a kormányoszlop eredeti kábelkötege mellett és rögzítsük hozzá kötegelő szalagokkal. Ügyeljünk, hogy a vezeték ne lógjon be a pedálokhoz, ne érjen a kormányoszlop tengelyéhez, vegyük figyelembe, hogy a kormányoszlop állítható

A lábtérben az ’A” oszlop műszerfal melletti részén elegendő hely áll rendelkezésre, a vezérlő elhelyezésére, de választható más hely is az egységnek. Rögzítsük kétoldalas ragasztóval valamint a kárpit alá szúrt lemezbolhákkal és csavarokkal, dugaszoljuk be a kábelköteg csatlakozóját a #2 es csatlakozóba.

A kétoldalas ragasztó zajcsillapításhoz kiváló, de magában rögzítéshez nem biztonságos, melegbe könnyen elengedhet és az egység a pedálok közé esve balesetet, okozhat !!!!

A baloldalon fent a világításkapcsoló mögötti részen találni kell egy testelosztó blokkot, ahonnan rengeteg fekete kábel indul el. Válasszunk ki egy megfelelő keresztmetszetű fekete vezetéket, szúrjuk bele a biztosítótűt és mérjünk ellenállást a karosszéria és a tű között – ha rövidzárat mérünk megfelelő testcsatlakozást találtunk.

Vágási él rögzítővel kössük hozzá a #2 kábelköteg méretre vágott fekete kábelét. Az eredeti kábelt vezessük a belső horonyba a köteg kábelét a külsőbe – ne lógjon ki a kábel vége. Az „E” alakú kést fogóval nyomjuk rá a kábelekre, majd a szigetelőfület pattintsuk rá.

 

 

Hajtsuk le a biztosítéktáblát, rendezgessük el a bal oldali nagy csatlakozó kábeleit, hogy jól hozzáférhetők legyenek az indexhez kapcsolódó vezetékek.

Vágjuk méretre az indexmodul kábeleit. A bal index vezetékét - #2 es kábelköteg - narancs, kössük össze az autó narancs- sárga vezetékével a jobb index sárga kábelét, kössük össze az autó narancs-lila vezetékével.

A piros „+” vezetéket kössük össze az index áramkör biztosított lila vezetékével. A kötésekhez használjunk vágási él összekötőket, vagy forrasztást és szigetelést.

Ellenőrizzük, hogy minden kötés rendben van és ideiglenesen kössük vissza az akkumulátort. Kapcsoljuk be a gyújtást és teszteljük le az indexet, valamint a vészvillogót. Rövid húzásra – érintésre - az indexnek hármat kell villannia mikor a kar alapállapotba, visszatért.

Kapcsoljuk ki a gyújtást, kössük ki az akkumulátort és szereljük vissza a burkolatokat. Tisztítsuk meg az akku kábelsaruit és kössük vissza, húzzuk meg a csavarokat. Adjuk be a rádió lopásvédő kódját, tanítsuk be a menettulajdonságokat a motorvezérlő computerbe.

Rövid próbaúton ellenőrizzük a berendezések és az újonnan beszerelt elektronika működését.

Pár napig még biztos, hogy sokszor teljeset kapcsolunk indexelésnél, de annyira meg lehet szokni ezt a kényelmet, hogy más autóba átülve hiányozni fog.

Egyébként meg ki akar egy Mondeo-ból átülni :D

© fusim                                 

v060314                             Szerkesztette:  ND

 

Szereld magad és a Sufni tuning