Vissza a kezdőlapra !  Szereld magad és a Sufni tuning    Nem jó a fűtésed fokozatai ?

írta:   CCS                     

A történet ott kezdődött, hogy mikor megvettük a Mondinkat, volt pár kényelmi apróság amit meg kellett gyógyítanunk.

Ezek közt volt, hogy a fűtés csak a 4. fokozatban volt hajlandó működni. Az 1-2-3 állásban nem csinált semmit :-( A 4-es azért ment, mert direktbe van kötve az az ág gyárilag.

A lakhelyem szerinti szerelők (Zirc) szerint ez összetett probléma lehet, és főleg drága. A veszprémi Ford szervizzel folytatott telefonváltásnál kapásból megmondták, hogy nagy valószínűséggel az előtét ellenállások mentek tönkre. Csere - 9000 Ft, vagy otthon jóval kisebb összegből is helyreállítható...

Gondoltam szétszedem a kapcsolót, hátha látok valami érdekeset. Azonban hiába szedtem apró darabokra, semmi hibát nem találtam. De amit felettébb hiányoltam, azok az előtét ellenállások voltak.

 

 

Ekkor fordultam a Roadrunners tagokhoz a fórumon, hátha már más is találkozott ilyen hibával. Szerencsére sokan a segítségemre siettek, így már könnyen megtaláltam az "ellenálláslétrát" a fűtőmotor mellett.

Fusimot idézve: "az előtét ellenállás a fűtőmotor mellett van bepattintva. Húzd ki a kesztyűtartót - kinyitod és az utasülés fele húzva kijön. Ott látsz egy nagy fekete hengert abba van a fűtőmotor. Balra a nagy henger mellett megtalálod az ellenálláslétrát - kábelek mennek oda."

Nekem a csatlakozó ép volt. Jött a következő lépés, az ellenállásokat ki kellett pattintani a helyéről. Mindez megoldható egy csavarhúzóval, lent és fent fogja 1-1 rugós lemez. Az enyémen már csak 1 lemezke van, a kép jobb oldalán látható még :)

Tehát alul és felül kell aláfeszíteni és kijön a szerkezet. Nekem mondjuk jól be volt gyógyulva. Jobban szemügyre vettem a panelt, de semmi elváltozást nem láttam rajta.

 

 

 

A 3 tekercs (ezek az ellenállások) sértetlenek, plusz volt még egy alkatrész, amiről én azt hittem, hogy dióda, de Hecsab kisegített, hogy az egy hőbiztosíték.

Az ellenállásokat megmértem, 0,2 - 0,7 - 1,2 ohm viszont a hőbiztosíték nem mutatott semmit. Akkor valószínű megvan a bűnös. Rögtönzött és durva megoldást választottam. Kicsíptem a rossz alkatrészt úgy, hogy a lábai megmaradjanak és egy sorkapocs belsejével rövidre zártam az egészet.

A levegőben rányomtam a vezetékeket és láss csodát működik az 1-2-3-as fokozatom is szépen. Azonban, ha valaki úgy tervezte meg ezt az egészet, hogy hőbiztosíték kell ide, akkor  valószínűleg kell is.

Sajnos a rossz alkatrészen semmilyen beazonosítható jelölést nem találtam. Interneten találtam egy oldalt a hőbiztosítékokról, képekkel, de mint kiderült 90°C - 270°c -ig bármilyet lehet venni.

 

 

 

Az autósboltok nem tartanak ilyen alkatrészeket, gondoltam talán elektronikai boltban több sikerem lesz. Bementem a legközelebbi veszprémi híradástechnikai boltba, ahol a kedves eladó a rossz biztit nagyítóval megvizsgálta, majd kijelentette, hogy az értéke 121°C.

 

 

Leszurkoltam 280 Ft-ot érte, majd délután hazaérve egyből beszereltem a régi helyére. Vagyis majdnem egyből, ugyanis az új alkatrész "egyik" lába rövidebb, mint a gyárié.

Ismét egy kényszermegoldás született: A régi lábakra sorkapocs belsőt tettem, majd becsavaroztam a hőbiztosítékot, úgy elhelyezve, hogy minden irányból közép-középen legyen, mint az eredetin.

 

Ha minden jól sikerült, akkor már mérhetünk ellenállásokat is az aljzat lábain. A jobb oldali képen fehér keretben láthatod az előtétellenállások paneljének elvi bekötését.

A fényképen látható számozás és a mért ellenállásérték.

 

Figyelem !

Az ellenállások és a hőbiztosíték lábait nem szabad forrasztani !

Az átfolyó áram hőhatására, felmelegszenek és a forrasztás elenged.

 

 

Ha bekapcsolva van a fűtés és  égett szagot érzel a Mondidban, akkor ezen a környéken keresd  a bűnöst először. Az újabb változatoknál, változott a foglalat anyaga. Ami nem éppen sikeres megoldás lett, mert nagyon sok csatlakozóház megolvadt.

Ekkor sem kell kétségbe esni, némi forrasztgatás révén  fixre beköthető az előtétellenállás csatlakozó. Végveszélyben - a Cromax-ban - 1066902 - fűtőmotor ellenállásként találod.

A képen láthatod az egy kicsit megpörkölődött csatlakozó foglalatot.

Fedezd fel Magadban a Szakembert, old meg magad a problémád ;-)

Jó szerelgetést!                              CCS                 

v051111                                 szerkesztette: ND

 

 Szereld magad és a Sufni tuning