Vissza a kezdőlapra !  Szereld magad és a Sufni tuning         Légrugó beszerelése kombiba

                           írta:    ND                                      

Ha valaki nem ismerné az előzményeket, annak ajánlom figyelmébe a témában első cikket, amiben BPétert faggattam a légrugóval kapcsolatban.

Aztán eljöttek azok az idők, amikor cuccolnom kellett sokat és nehezet. A rugóim már nem egészen voltak kemények és valahogy mintha oldalra lejtett volna a kocsi vége ;-(

No ezt még megfejtettem, sok tényező összejátszása hozta rám a frászt ;-) A téli szerszámos dobozom nyomta lefelé, az egyik kockakő, pont feljebb állt pár centivel a gumi alatt, ráadásul az az oldali gumibaba vége már felhasadt.;-(

Logikus volt, hogy itt az idő, megvenni a légrugó szettet. Kiautóztam a boltba és megvettem, de vettem hozzá szelep kihosszabbítót is. Hallottam, hogy az Omegáknál is hasonlóan oldották meg.

No nekem most a biztosra kellett mennem, meg aztán eléggé hideg is volt, úgy hogy az még várat magára, de közbe ehhez a póttuninghoz beszereztem egy 12V-os kiskompresszort is. Na de majd a végén mesélek, először jöjjön a munka. ;-)

 

 

Hát ugye a hozzávalókat úgy kell kezdenem, hogy hívj pár lelkes és tapasztalt szerelő Roadrunners tagot ;-)  Ez már a siker záloga ;-)

AndrásM, BPéter és Beróka támogatását, biztatását ezúttal is köszönöm. A szerelés örömét nem adtam át nekik, de jelenlétük megnyugtatóan hatott rám.

Emelő, bakok, kiegészítő világítás mobil akkuval, 30cm-es 12-es csavarhúzó, 1 méteres 20x20-as zártszelvény és az egyik emelő tekerő rúdja volt a titkos fegyver ;-)

Míg el nem felejtem egy szelepmag kitekerő jól jön a hadművelethez, ha szerencséd van, akkor a bit fej készletedbe lévő spéci fejjel is eléred. Azzal, amelyik olyan mint a lapos csavarhúzó, csak a közepe be van fűrészelve, no ennek a fűrészelésnek a mélységén múlik, hogy jó-e a fej. Nekem a drágábbik készleté nem volt jó, egy olcsóbb áruházi készlet feje okés volt ;-)

No ez egy fontos kulcs mozzanat.

Miután valamennyire vízszintesbe gyűrted a babát, akkor dugd bele a csavarhúzót, majd ügyeskedd át a végét úgy, hogy a rugónak ugyanazon a nyílásán jöjjön ki. Először keresztbe fog állni.

Az egyik végét az emelő L betűt formázó tekerőjével a dobhoz fixáltam, a rúd kampóját beleakasztottam a csavarhúzó nyakába. Ezzel a kétkarú emelőm forgáspontját stabilizáltam, már csak az erőkart kellett meghosszabbítanom a zártszelvénnyel ;-)

Némi nyers erő és már jött is ki.

Persze a második művelet végére kaptam egy speciálisan hajtott csavarhúzót ;-)

 

 

Betételkor a szelepet vedd ki és kezd el begyömöszölni. Esetleg próbálkozhatsz úgy is, hogy szelep bent marad, levegő kipréseled, a babát kilapítod, a vákuum tartja a formáját.

A két gumit a felső csonkra kell tenni, a leírás szerint a kettőt toljuk el oldalra, hogy a fémtüskére ráfeküdjenek középen.

Miután bent van a helyén, szelepet vissza, levegőt bele. Mennyit? tegyél bele 0,8 Bar- aztán leengeded, megnézed, ha utánfutózni akarsz, vagy csak költözködsz, akkor egyet tegyél. Ha jól emlékszem 1,2 a max ajánlott. Ha leeresztett kocsival csinálod, akkor látványosan elemeli a kasznit a keréktől ;-)

 

 

 

 

 

 

 

 

Valami ilyen lesz a végeredmény, mint a fenti képeken. Figyeld meg merre néznek a szelepek. Ez még egy téli tuning volt, azért van fent a téli garnitúra.

Nem nagyon akartam ezt megírni, de jött HG a kérdéssel és akkor már leírom, hátha más is kedvet kap hozzá. (lapzártákor jött a hír, hogy HG nem bírt magával és leküzdötte a problémát ;-)  )

A képen a kivett gumiütközőket látod, no ha ezeknek a vége megtört, felhasadt, elrojtosodott, akkor valamit kell csinálnod, mert a kocsi stabilitását erősen befolyásolja. Jómagam egy régi kocsival már billegtem, nem kívánom azt a tehetetlenségi, halál közeli élményt senkinek.

Szóval előzésekkor, kanyarodásokkor tudnak meglepetést okozni ;-(

A babák cseréje nem egyszerű, bár hátsó dobfék tárcsává átépítési tuningja során Zombi egy két csavaros technikában látja a megoldást, az alábbiak szerint:

Meg kell emelni a kocsit, amilyen magasra csak lehet. Alá kell bakolni, majd az emelővel a lengőkart megemelni egy kicsit. Ki kell tekerni a stabilizátor anyáját ( ez a nagy lengőkar alsó felénél van ), majd a lengőkar csavart ami a csonkállvánnyal köti össze a lengőkart. Eztán szépen lassan le kell engedni az emelőt. Meg fogod látni, hogy a rugó teljesen ki fog rugózi és kézzel le tudod nyomni a lengőkart addig, hogy ki lehet buktatni a rugót. Összerakás dettó, csak fordított sorrendben.  - Zombi

( Hiszek a nagy buherátornak, de először még megnézném, hogy van-e a közelébe 30 cm-es flex ;-)  )

A jobb oldali képen látsz pár magasságot, amit a nyomással lehet beállítani, talán ekkor mozdult meg a fantáziám, hogy ezt a statikus dolgot a terhelés függvényébe kellene tudni szabályozni.

 

 

A bal oldali képen láthatod a kihosszabbítókat, melyek segítségével a nyomás változtatásának nehézsége leküzdhető. A szelepmag kijön a babából, ebbe belerakjuk, majd erről az egyik szerelék és a cső egyik vége megy a helyére.

Valamelyik áruházlánc olcsón vesztegetett 12 V-os kis kompresszorokat, persze még nem tudom, hogy egyáltalán megérte-e az árát ;-)

Hát a minőség tanúsítása némi kétkedésre ad okot számomra, vagy inkább máshogy értelmezzem az egyes dolgokat. Röviden, ezzel szeretném majd szabályozni a terhelés függvényében a gumi állapotát a kocsi belsejéből elegánsan ;-)

Jó szerelgetést, ha kedvet kapnál hozzá.                         ND

 

 

 

v060628

Mint minden jó mesének ennek is van folytatása, igaz eltelt három év közben.

Ránéztem a kocsira és furcsán állt, lejtett a sarka. No gondoltam leeresztett a légrugó. A kerék leszedéssel a könnyebb felfújnom, akna hiányában. Lustaságomnak köszönhetően a kihosszabbító beszerelése még várat magára, de most elhatároztam, hogy tavasszal beépítem azt is és akkor a csomagtartóból fújhatom fel, ahogyan szándékoztam az elején is.

No de nem ez a lényeg. Anno a légrugó tetejére tettem egy belsőből kivágott védőt. Hát az előlátásom meghozta gyümölcsét. Most láttam, hogy hogyan felhasogatta a gumit a régi gumibabát tartó rozsdás pöcök :-( Még szerencse, hogy nem vágta át a légrúgót. A lenti képen láthatod az átlyukasztást és a hosszanti vágást is, amit a bütyök csinált.

 
     
 
     
 

Megoldásként egy gumi belsőből vágtam új védőt, de most már dupla rétegbe tettem oda. Úgy csináltam, hogy az egyik gumi karikát, ami a bütyköt lenne hivatott távol tartani a légrugótól, belebújtattam a belsőből kivágott gumi közé. Ezzel az volt a szándékom, hogy a tüske leszorítsa a gumi belsőt és ne engedje elveszni ezt a védő gumit.

A képen látható módon behelyeztem, majd a gumi kiálló sarkait felfelé begyűrtem a rúgótag fölé. Leengedés után ne feszüljön ott.

Remélem sikerült megakadályoznom a bajt még időben.

Üdv            ND

v091105                                       Szereld magad és a Sufni tuning