Egy kis fogyasztás csökkentő tuning

írta:   AndrásM                        

Baráti beszélgetések során többször felmerült a Zetec motorok „jó étvágya”. Igaz, a kocsi is nagy, és azt a 1700-1800 kg-t meg kell mozdítani. Érdekes módon az országúti fogyasztások nem rosszak, előfordul a 7-8 liter/100km. Tehát a városi fogyasztás az, amin faragni kellene elsősorban. Egy 2000-es kombi lenyeli városban a 13-14 litert. A mai benzinárak mellett nem kell bizonygatnom, miért szerettem volna a városi fogyasztást csökkenteni. Az ötlet onnét jött, hogy amikor zöldkártyára vittem a kocsit láttam, hogy a kipufogógáz oxigén tartalma alacsony. Vagyis magasabbat is elfogadna a gép. Az alacsony oxigén a NOx (nitrogén oxidok) csökkentése érdekében van. Ám így a kocsi több benzint fogyaszt, mintha az oxigén szintje magasabb lenne. Különben is a NOx kibocsátás alapjáraton nem nagyon van jelen. Vagyis, hogyan tudnánk rávenni a motort, hogy több oxigént engedjen ki magából? Magyarul mondva kevesebb benzint égessen alapjáraton.

Első ránézésre sehogy.

Ha tovább gondolkodunk, kiderül, hogy az ECU-t kell valahogy átejtenünk. Végül arra gondoltam, hogy, ha az ECU-val azt közöljük, hogy (normál működés esetén) túl kevés az oxigén, akkor az meg fogja az értékét emelni.

 

A fenti képen nagyjából látható a motor üzemanyag szabályzási rendszere. A lambda szonda érzékeli a kipufogó gázban lévő maradék oxigént. Ezt jelenti az ECU-nak. Ha az értékek kívül esnek az ECU által elvártaktól, akkor az ECU beavatkozik. Vagyis több vagy kevesebb naftát enged a motorba az injektorok által.

 

 

 

A lambda szonda által szolgáltatott kb. 0,2 és 0,9 V között mozgó feszültséghez, ha további 0,2 V-ot hozzá adunk, akkor az ECU azt hiszi, hogy kevés a kibocsátott oxigén (azaz sok a nafta) és válasz képen úgy avatkozik be, hogy evvel a plusz két tized volttal együtt kapja vissza az elvárt értéket. Magyarul kevesebb benzint enged az égés térbe.

Az átalakításhoz nem kell más, mint egy 0,2 ohmos ellenállás és egy kis forrasztgatás.

A Zetec motorokhoz klasszikus 4 vezetékes lambda szonda kapcsolódik. Ebből két vezeték a szonda fűtését adja. A másik kettőn vesszük le a mérés eredményét. Ahogy ez a jobboldali képen látható.

 

 

 

Érdekes, hogy a szonda fűtésének egyik vezetéke a testre kapcsolódik, míg a mért értéket szállító két vezeték egyike szintén a testre kapcsolódik. Valamint érdekes még az is, hogy a fűtés –járó motornál- kerek 1 Ampert vesz fel állandóan. (Meleg motornál is fűtjük a szondát!)

Ha a fűtés áramkörébe egy 0,2 ohmos ellenállást sorba bekötünk, akkor szinte pontosan 0,2 volt fog esni rajta. A szonda fűtésének teljesítmény csökkenése nagyjából 1%-os lesz, ami nem számottevő. Szóval ennek az ellenállásnak a szonda felé eső részére kell kötni a mérési érpár testelő vezetékét. Így a mérés alapból 0,2 voltról indul és nem nulláról. Vagyis megvalósítottuk a plusz 0,2 volt hozzáadását.

A kapcsolás kivitelezése elég egyszerű. A két testelő vezetéket vágjuk el és a fenti rajz alapján kössük be az ellenállást.

Először húzzuk szét a lambda csatiját a motor alatt. Mind a két részét fűzögessük addig, hogy felülre, a hűtőradiátor mögé kerüljön. Így könnyebb szerelni.

A kábelek színkiosztása nagyjából látszik a képeken, de ide írom.

Fűtés test  fekete-sárga
Szonda test  barna
Fűtés plusz  lila-sárga
Szonda jel  fehér

 

 

Forrasztás előtt húzzuk fel a zsugorcsövet, majd forrasszuk be az ellenállást.

Forrasztás után húzzuk az ellenállásra a zsugorcsövet, majd melegítsük meg.

 

 

 

 

Persze egy ilyen beavatkozást nem szabad emissziókibocsátás-mérés nélkül beépíteni. Én is elmentem egy zöldkártyás emberhez. Az alábbi értékek születtek.


Gyári előírás

Átalakítás után mért érték

CO tartalom:

0,5%

0.04%

CO2 tartalom:

14.5-16%

14,53%

HC tartalom:

100 (ppm)

179 (ppm)

O2 tartalom:

0,1-0,5%

-0,02% (?!)

Lambda:

0,98-1,02

0,99

Magas fordulati CO tartalom:

0,3%

0,13%

Ez a táblázat azért érdekes, mert a cél az volt, hogy az oxigén kibocsátás emelkedjen a fogyasztás csökkenése érdekében. Az oxigén kibocsátás nem emelkedett viszont a CO tartalom jelentősen csökkent. Ez így együtt nem lehetetlen. A HC tartalom viszont még így is magas, ez a közepes minőségű katalizátorra utal. A lényeg, hogy drámai elváltozás nem tapasztalható, a kocsi így is (simán) átmegy a környezetvédelmi vizsgán. A fogyasztáscsökkenés viszont megvalósult, ami az egész beavatkozás elsődleges célja volt.

A tapasztalat szerint a 2000 köbcentis kombi Mondik városi fogyasztása 0,8-1,5 literrel csökkent. Ez első ránézésre nem is tűnik talán soknak, de, ha évi 12-15 ezer kilométer futásteljesítményt alapul véve, valamint a mai benzin árakon számolva az éves megtakarítás elérheti a 30-35 ezer forintot. Ez azért már jobban hangzik ugye? A 0,2 Ohm-os ellenállás ára kb. 30 forint. Ha Te is vállalkozol eme egyszerű fogyasztáscsökkentő beépítésére, kérlek jelezzél vissza - , milyen tapasztalatokat gyűjtöttél.

Kellemes szerelgetést!                                                 AndrasM